Ma elutazok Londonba,egy iskolai kirándulás keretében,és csak jövőhét vasárnap jövök haza, szóval nem tudok hozni friss idézeteket,remélem megértitek.:) Ígérem,mindent bepótolok!:)

Azt mondják egy percig tart, hogy észrevegyél valami különlegest, egy óra, hogy komolyan vedd, egy nap, hogy megszeresd és egy egész élet ahhoz, hogy elfelejtsd.

Ne hagyd, hogy az emberek átgázoljanak rajtad! Ez a te életed. Ha kell valami, merj lépni, és kapd el, mert senki nem fogja tálcán eléd hozni azt, amire vágysz. A jó kislányok mindig a második helyre szorulnak.

Volt mikor sokat jelentett nekem. Mára megváltozott minden. Ma már más jelent sokat... De örökké emlékezni fogok rá!

Egy illatról bevillan egy hangulat,az agyamban újra él a pillanat,másodpercek alatt ugrom az éveket,mikor minden mozgott és lélegzett.

Egy lány nevetése általában vidámabb, mint egy fiúé, de a fiúk könnyei sokkal komolyabbak, mint a lányoké.. 

Remélem egyszer rájössz, hogy kit veszítettél el. Nem azért, mert én olyan szép, okos vagy bármi más vagyok, hanem azért, mert úgy szeretlek, ahogy vagy! Az összes hibáddal együtt.

Nem tudom körül írni mi ez az érzés csak annyit tudok, hogy ha ránézek, bármilyen boldogtalan is vagyok, egyszerűen a szám mosolyra gördül akarva, akaratlanul.

Tudod mit jelent élni, nevetni és olykor szomorkodni? Mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen, hatalmasakat szeretkezni, tombolni, táncolni egy éjszakán át, a barátaidat megvigasztalni, másokat mosolyra deríteni, emlékezni és felejteni, pénzt adni és kuporgatni, reménykedni és álmodozni, tanulni és tanítani, makacsnak lenni és könyörögni, változni és változtatni, érezni az ízeket, látni fényeket és hallani a hangokat, valóra váltani az álmaidat és olyankor elviselni, ha nem válik valóra mindezeket úgy tenni, hogy önmagad vagy minden egyes pillanatban, mert nem tudhatjuk melyik lesz az utolsó.

Csalódtam. Megint csalódtam. De nem baj, majd idővel jobb lesz –mondogatom. De nem. Soha nem lesz jobb. Mire kiheverném az előző csalódást már rögtön jön a másik. Mintha egy hülye körforgás lenne az élet. Mert az is. Egy rohadt körforgás az egész élet. Megismersz valakit, megszereted, csalódsz benne és szakítotok. Aztán megint megismersz valakit és kezdődik előröl az egész. Azt mondják, hogy más vállán könnyebb a feledés. De nem mindig. Megszereted azt a srácot is. És benne is csalódnod kell. Ez lenne az a csodás, boldog élet amiről mások beszélnek? Mert szerintem ez nem a csodás boldogság. Köszönöm, de én ebből az életből nem kérek.

A hétköznapi életben ahhoz, hogy az ember létezni tudjon, álarcot kell viselnie, szerepet kell játszania, mert a tömeg könyörtelenül eltapossa azt, aki más, aki kilóg a sorból, aki vállalja önmagát.

Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!

Örökké', ez alighanem azt jelenti a szerelmesek nyelvén, hogy bármikor érjen is véget, téged sosem felejtlek el.

Azért vállalok felelősséget amit mondok, nem azért, amit te értesz…

Olyasvalakit akarok, aki bízik bennem, és feltétel nélkül elfogad. Aki mindennel együtt szeret, beleértve a sötét és önző oldalamat is.

A reménytelen szerelemnél tudjátok mi a rosszabb? Ha az ember nem biztos abban, hogy reménytelen a szerelem... Az a kis remény, ami ott bujkál valahol a háttérben, nagyon ki tud készíteni.

Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz.

Akkoriban úgy éreztem, képtelen lennék újra szeretni bárkit is, de mindennél jobban akartam, hogy engem szeressenek....

Még mindig mosolyog rám. Még mindig beszélünk. Még mindig szeretem. Tudom, hogy ő is tudja és én is tudom, hogy ő nem akar úgy engem, mint én őt....

Azt hiszem, ha valamit megtanultam ebben az évben, az az, hogy az lehetsz, aki szeretnél. De amikor jön a szerelem - úgy értem, az igazi szerelem - a legjobb dolog az, ha magadat adod!

Vannak napok, amiken megtörünk,
Vannak sebeink, amiket óvunk,
Vannak biztosítékaink, amiket megmentünk,
De van szívünk is, amit sosem vesztünk el.

Megvakultam, mert csak Téged látlak. 

Egyedül táncolok. Azért imádkozom, hogy a szíved mást érezzen. Ahogyan az ajtód felé sétálok, lehajtom a fejem, mert nem tudok a szemedbe nézni

A hamis barát olyan,mint az árnyék.
Veled vannak,ha süt a nap,de amint sötétség lesz,eltűnik...

Nehéz foglalkozni valakivel, amikor tudod, hogyha egy lépést előre lépsz, beleszeretsz, és ha egyet visszalépsz, elromlik a barátságotok.

Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.

Láthatatlan vagyok számodra? Ez király! Mindig is akartam egy szuper erőt!

Mikor volt az utolsó alkalom,hogy gondoltál rám,vagy teljesen ki sem törlődtek az emlékek?!

Drágám,én megbocsátok neked mindent,elvégre bármi jobb,mint egyedül lenni.

Azt hiszed, nekem nem fáj? Fáj, és sokáig fájni fog. Aztán eljön majd az a pillanat is, amikor minden fájdalom nélkül azt fogjuk mondani: emlékszem, volt egyszer egy barátom.

Talán egy nap majd visszanézek ezekre az álmatlan éjszakákra, ahogy a nappali padlóján ülök, magam körül romantikus könyvekkel és a lehalkakított tv-vel - és képes leszek azt mondani, "ennél én erősebb vagyok."

Így működik az élet. Örökké úgy teszel, mintha nem érdekelne, hogy egyedül vagy, aztán jön valaki és kitölti a kis űrt, amit te sokáig elhanyagoltál. A dolgok nagyszerűek. Azt gondolod 'ejha, most az egyszer végre boldog vagyok', és amint megszokod, hogy ott vannak neked, ott hagynak. Újra egyedül vagy. Még jobban, mint azelőtt, és azt mondod magadnak, hogy nem fogsz többet találkozni valakivel, aki betölti a helyüket. De fogsz, és találkozol is. És ez megismétli önmagát.
Újra.
És újra.
És újra.

A szerelem titka, hogy kettőből egy lesz, a barátságé pedig, hogy egyből kettő.

Nem beszélek veled, hiszen ismersz: a ’majd jön, ha jönnie kell’ reménye nekem elég. Szeretlek.. de nem alázkodom meg előtted. Majd hívsz, ha akarsz; csókolsz, ha akarsz; viszontszeretsz, ha akarsz. Már csak Te kellesz hozzá - én minden órában, minden percben hívnálak.

Igen, nagyon szeretlek, senki mást nem szerettem így, és éppen ezért megyek el, mert ha maradok, az álom valósággá változik, és akkor majd birtokolni akarlak, azt akarom, hogy az enyém legyen az életed... De nem, nem akarom, hogy a mi szerelmünk is rabszolgasággá változzon. Jobb, ha megmarad álomnak.

Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled.

Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.

A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.

Összetörtem. Na és akkor mi van? Attól még ugyanúgy jár a hármas metró, kinyit a sarki bolt, szóval, az élet nem áll meg.

Köszönöm, hogy itt voltál nekem, amikor senki más, még ha végül te is kib*szott könnyen itt hagytál...

Csak azért, mert hiányzik valaki, nem jelenti azt, hogy vele kell lenned...

Azt hiszem, ami a legjobban hiányzik veled kapcsolatban, hogy te elérted, hogy úgy érezzem, végre valaki akar, mintha az összes ember közül, akikkel találkoztál eddig, csak velem akartál volna lenni. És azt hiszem ez az oka annak, hogy ennyire beléd szerettem, mert olyan jó érzés volt, hogy valaki akart engem, de ami még fontosabb, jó érzés volt, hogy valaki olyan akart engem, mint te.

Ennél már nem lehetne nehezebb. Úgy értem, ha tudtam volna, hogy amikor legutóbb láttalak, az volt az utolsó alkalom, megálltam volna, hogy elraktározzam magamban az arcod, a mozgásod, minden veled kapcsolatos dolgot. Ha tudtam volna, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor megcsókolsz, akkor sosem hagytam volna abba.

Ne akkor szedjél fel, amikor már padlón vagyok, akkor kapjál el, amikor éppen lefelé zuhanok!

Engem lecserélhetsz, de az emlékeket nem.

Eddig mindig azt a fiút kerestem aki azt mondja, hogy 'szeretlek, mert...', de most már rájöttem, hogy azt kell keresnem aki ezt mondja: 'szeretlek annak ellenére, hogy...'

Nem vagyok más , csak egy jó barát , ki mindenkinek mindent megbocsájt. ha valami fáj , hozzám jönnek sírni , de ha nekem fáj , nem érdekel senkit...

Ha választhatnék aközött, hogy a világ legdögösebb pasijával járok, vagy veled pizzázom a kanapén, miközben egy rémes műsort nézünk a tévében, tudd meg : én minden alkalommal Téged választanálak.

♥