Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál.

Amikor meglátlak, az a kedvenc részem a napban.

Ha egyben vagy, és tökéletesen tisztában azzal, hogy ki vagy - és mit képviselsz, egyetlen rosszindulatú bejegyzés sem tud letörni. De addig hosszú az út. Rohadt sok pofonnal, lenézéssel tűzdelve vár rád, de ha végigmész rajta, onnantól verhetetlen leszel.

Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit.

Ne ragaszkodj semmihez, és tiéd a világ. Igazából semmi sem tűnik el, csak tanít: az életre, arra, hogy ha valami a tiéd, veled marad. Sőt. El is tűnhet, de ha kell, rá fogsz bukkanni. Újra. Hagyd elveszni, visszatérni, és örülj, ha a kitérő után is vissza tud kerülni a helyére. Mert akkor az valóban a helye.

Ő a legjobb barátom.Bántod őt és halott leszel.

Azt hiszem kedvelsz,de túlságosan félek,hogy megkérdezzem.
Tudom,hogy kedvellek,de túlságosan félek elmondani neked.

Találj valakit, aki mellett nincs játszma vagy színészkedés, aki elfogad úgy, ahogy vagy, mégis változásra bír. Azzal, hogy ismer, hogy minden álcád mögé belát, és lazán rávilágít az igazságra, amit vagy felfogsz, vagy nem.

A végtelenbe, és tovább!

Igenis kell valaki, aki atombiztosan áll mögötted, és nem fél elkapni, ha épp esni készülnél. Aki nem kérdőjelezi meg a lépéseidet, még akkor sem, ha tudja, valami iszonyat nagy baromságot csinálsz. Bízik benned, és hisz abban, hogy még ebből is a legjobbat hozod ki. Ha meg a szakadék felé tartasz, egy laza mozdulattal visszaránt a karjai közé, megkímélve attól a fájdalomtól, amit ha egyedül lennél, biztosan megszenvedtél volna...

Amikor te eldöntöd, hogy most aztán nem kell senki, na akkor fut be az életedbe majd az összes létező szál, mind, amelyik képes ezt megcáfolni. Keresztülhúzzák a számításaidat, aztán csak ott csücsülsz ölbe tett kézzel, hogy igazából tényleg vannak dolgok, amihez egyszerűen porszem vagy, és képtelen azt befolyásolni.

Ha el akar veszni, hagyd, hagy csinálja. Tűnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amilyenre csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerűen csak rábukkansz. Ennyire egyszerű ez.

Ne azt gondoljuk, hogy szeretném, hanem azt, hogy akarom! Ne azt gondoljuk, hogy megtehetném, hanem azt, hogy meg tudom tenni!

Van, hogy az elején még nem látni, hová vezet az út. Egyszerűen csak el kell indulni, és végig kell menni rajta.

Az álmodik, akinek hiányzik valami az életéből. Aki nem álmodozik, az egy életre kelt álomban él.

Merj szeretni. A szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud.

Vágytál, hogy szívből szeress, és szívből szeressenek. Vágytál rá, hívtad, kerested. Ott volt minden ébredésedben, minden elszenderedésben, minden napodban, minden pillanatodban. Álmodban. És most itt áll előtted. A valóságban.

Sokan képtelenek kimondani azt, hogy "szeretlek". És tényleg, van valami misztikus, varázsos ereje ennek a szónak. Elég hallani ezt az egyetlen, őszintén kimondott szót, máris biztonság, melegség és jóindulat tölt el, valami olyan, amit soha máskor nem érzel.

Minden pillanatban ott a lehetőség, hogy betoppan valaki igazán különleges az életedbe. Sohasem tudhatod, hogy melyik lesz az a perc, amikor ott terem melletted. Hiszen ilyen ez: jön, amikor eljött az ideje, megérkezik, és nem kérdés a folytatás.

A szerelem váratlanul állít be hozzánk, mint egy besurranó tolvaj. Egy pillanat, és már nem létezik semmi más. Egy csapásra minden kívül kerül az időn és a normális világon. És többé nem félünk semmitől.

Azt akarom, hogy ne fogadd el késznek ezt a világot. Találd ki magadnak. Találd ki, hogyan kell megteremteni saját valóságodat. A saját szabályaiddal.

Az eszem aztmondja, "Kit érdekel?" 

De akkor a szívem suttogja, "Téged, te hülye..."

Tanulok, megírom a dogát, átmegyek...és elfelejtem mit tanultam...

Ha vársz addig, amíg készen állsz, egész életedben csak várni fogsz.

A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától működik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy működésképtelen.

Bármennyire is kétségbeejtőnek tűnik az életed, van remény! Amennyire pocsék körülmények között vagy, annyival jobb napok várnak rád. Nem számít, mennyire borzalmasnak tűnik a helyzeted, képes vagy fölé emelkedni. Ha csak sóvárogsz a változás után, azzal nem változtatsz meg semmit. Ha viszont úgy döntesz, hogy most rögtön a cselekvés mezejére lépsz, azzal megváltoztatsz mindent!

Az Élet ilyen. Edz, és nem érdekli, hogy mit gondolsz, vagy hogy épp mire vágysz. Felkészít mindenre, de leginkább arra, hogy tudd, bármi jöhet, te megbirkózol vele. Hiszen nem véletlenül hagy magadra az Élet. Meg kell tapasztalnod, hogy mire vagy képes. Hogy mi van benned.

Az egész csak azon múlik, hogy benned van-e a csakazértis. Csak azért is menni, csinálni, megbotlani, szeretni, csalódni, félni, folytatni, fájni, örülni, gúnyos kacajok tárgya lenni, elérni... Merni elérni... Mert egyszer bizony tátják majd a szájukat, hogy hittel hova lehet eljutni... Mert a kitartás és az alázat sikert szül.

Ne mond, hogy "Még van idő" vagy "Talán legközelebb" , mert még a "Túl késő" is ott van a lehetőségek között.

Van, hogy csak egy pillanatot kapsz... Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.

Nem számít, hogyan tervezed meg, ahogy az sem, hogyan képzeled el. Anélkül, hogy tudnál róla, az élet megtalálja számodra azt, amire mindig is vágytál.

Néha úgy gondolom, hogy piszkosul-rohadtul igazságtalan az élet. Aztán meg rájövök, hogy nem. Egyszerűen csak azt adja, aminek épp jönnie kell. Amire megértünk. Sem többet, sem kevesebbet. Ugyanis lerakhatja eléd álmaid vágyát is, ha még nem jött el az ideje, ha még nem ért meg arra, hogy robbanjon, semmi sem fog történni, maximum pillanatok alatt tönkre vágod azt, amire olyannyira vágytál.

Eljön majd a nap, amikor senki szava sem tud majd letörni. Akkor már erős leszel. Nem fog érdekelni, hogy ki mit mond, hiszen egyetlen dolog lesz biztos számodra: méghozzá az, hogy neked mi az igaz. Benned mi van, számodra mi jó, meg neked mit jelent. Történhet bármi, te biztos leszel annyira magadban, hogy lásd, mi a te utad, és mi az, aminek köze nincs hozzád.

Soha ne hanyagold el azt az embert, aki érdeklődik irántad, és őszintén szeret, mert egy napon majd azt veszed észre, hogy amíg te kavicsokat szedegettél, elvesztettél egy gyémántot.

Hallgass a szívedre, mielőtt azt mondod neki, viszlát!

Ha nincs kitartásod álmodozni, nem lesz erőd harcolni sem.

Talán csak egy sprotág , talán csak egy terem két kapuval , talán csak egy ragadós labda amit ide oda kell dobálni , ...de ez a mi életünk.

/saját kép/

Amikor boldog vagy, élvezed a zenét. De amikor szomorú vagy, megérted, hogy miről szól a dalszöveg.

Különleges az a valaki, akit sosem fogsz elfelejteni az életed során. Fontos pedig az, akire egész életedben szükséged lesz. Az élet pont attól olyan nehéz, hogy az esetek többségében, ez a két személy nem egy és ugyanaz.

Hétvége után mindig az első 5 nap a legnehezebb.

Gyakran olyan apróságokon idegesítjük fel magunkat, amelyekkel nem kellene törődnünk és el kéne felejtenünk. Itt vagyunk ezen a földön, csak néhány évtized az életünk és sok visszahozhatatlan órát felcserélünk olyan bajokon töprengve, amelyekre egy év múlva már sem mi, sem más nem fog emlékezni.

-Honnan tudod, hogy valaki szomorú, miközben mindig mosolyog?

-Csak egyszer nézz rá akkor, mikor nem beszél senkivel, egyedül ücsörög egy padon, rengeteg emberrel körülvéve. Ha mosolyog, akkor valóban boldog, de ha csak szomorúan bámul maga elé, tudni fogod a szemébe nézve, hogy milyen magányos is valójában.

Bánni fogod. Tuti, hogy bánni fogod, ha nem élsz. Nem most, nem is holnap, majd évek múlva. A mostot, hogy bénáztál. Fájni fog, hogy nem tetted meg, a fejedet fogod a falba verni, mert egyébként is miért voltál gyáva, meg hasonlók. Pedig csak merni kellene. Odafigyelni arra, amit érzel, és azt csinálni. Nem kifogásokat keresni, nem hisztizni, hanem húzni előre, és igenis felvenni a kesztyűt, ha az Élet a lábad elé dobja. Mondj igent, mosolyogj, szeress, bátran, kérdés nélkül, és semmit se vegyél túl komolyan. Merni neked kell. A te életed.

Néha minden, amit egy lány akar, az, hogy harcolj érte. Hogy elhitesd vele, hogy te lehet jobban akarod ezt a kapcsolatot, mint ő.

Nincs rosszabb annál, mint amikor elszalasztasz egy különleges embert, és még évek múlva is azon agyalsz, hogy mi lett volna, ha odalépsz hozzá. Sose feledd: a próbálkozás egy lehetőség, a siker vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet csak a nagy büdös semmi.

Mindenki egy törtszámhoz hasonlít. A számláló azt mutatja, hogy valójában miféle ember, a nevező pedig hogy mit képzel önmagáról. Minél nagyobb a nevező, annál kisebb a törtszám értéke.

Minden sorsdöntő dolog egy 'csakazértis'-ből jön létre...